Six

Adam egész éjszaka mellettem volt és a legkisebb moccanásomra is ijedten ugrott. Hihetetlennek találtam,hogy egy olyan fiú, mint ő tud gondoskodó is lenni. Végig magam mellett tudhattam egy meleg testet, ami nagyon jó érzés volt, de közel sem jelentette ezt, hogy elfelejtettem, ahogyan beszélt velem.
Rám törtek olyanok is,amikor vágytam rá,elképzelhetetlenül és leírhatatlanul. Érezni akartam a csókját, magamba szívni az illatát, érezni a teste melegét és magamévá tudni az egész lényét. Persze ezek csak átmeneti hullámok voltak. Nem tettem volna Laurennel soha azt, hogy fájdalmat okozzak neki. Nem hiányzott az, hogy rosszban legyünk.
Egész éjszaka aludtam összesen két órát, azt is úgy, hogy öt percenként felriadtam. Adam nem pihent egy szemhunyásnyit sem, gondolom én.
-Adam. - suttogtam rekedtes hangon.
-Igen? Fáj valamid? Rosszul vagy? Szóljak egy dokinak? - kapta fel ijedten a telefonját, a teásbögrét és a gyógyszeres dobozt egyszerre az éjjeli szekrényről.
-Nem kell. Jól vagyok, de te aludj legalább egy kicsit. Rád fér! - mosolyogtam erőtlenül.
Nem tudok. Túlságosan aggódom érted. - simította meg gyengéden az arcomat.
Érdekes volt, hogy van neki egy 'óvóbácsi' oldala is, amit talán nem hogy én, de még Lauren sem gondolta volna róla. Érdekelt, hogy milyen a családja, hogy miért lett Adam olyan, amilyen, de azokra a kérdésekre nem kaptam volna választ. Legalábbis akkor biztosan nem.
Addig gondolkodtam, hogy a végén elszunnyadtam egy picit. Talán álmodtam is valamit apáról és Laurenről, ami olyan volt, mintha már megtörtént volna, de lehet,hogy csak képzelődtem.
Éreztem, ahogy Adam felkel az ágyból és az ajtó felé sétál. A szemeim kipattantak és könyörgő tekintettel néztem rá, jelezve, hogy l ne merészeljen menni tőlem.
-Van egy kis dolgom, ha megkérhetlek addig ne menj sehová! Sietek vissza. - mosolyodott el, majd közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Amikor újra felegyenesedett, zöld szemeivel végigpásztázta a takaróba bugyolált testemet, aztán hátat fordított és kisétált a szobából. Mikor meghallottam a bejárati ajtó csukódását, kikecmeregtem az ágyból és bár az elején kicsit kóvályogva, de lesétáltam a lépcsőn. Felvettem a cipőmet és egy bőrdzsekit, majd kiléptem a csípős őszi szélbe.
Elindultam Jimmyhez. Hiányzott, vele akartam lenni minél hamarabb.
A megtett útvonal felénél elkezdtem szédülni,amikor meghallottam, egy hangot. Nem tudtam kivenni, hogy mit mondott, talán a nevemet. Ügyetlenül megfordultam és láttam egy alakot, amint közeledik felém. A fejemhez kaptam a kezemet, mintha azzal elősegíteném a szédülés csökkenését. A fazon egyre közelebb ért hozzám, mégis egyre homályosabban láttam, míg a végén minden elsötétült körülöttem. Bár nagyjából magamnál voltam, nem tudtam megmozdulni. Csak feküdtem a nyirkos fűben és egy ismerős hang a nevemen szólított.
-Layla!
-Apu? - nyögtem ki alig hallhatóan. -Kérlek vigyél magaddal. - gondoltam, mert semmi erőm nem volt megszólalni. Az arcomon lecsordult pár könnycsepp.
Ő csak mosolygott és a szemei csillogtak. Bármit megadtam volna, hogy még akkor utoljára megölelhessem.
-Layla! - egyre csak ezt hajtogatta, mígnem a hangja kezdett kitisztulni és olyan volt, mint Daveé. Nem tudtam elképzelni, hogy mit keresett pont ott pont akkor.
Mondják, hogy mindenkinek van egy őrangyala, aki védelmez ha szükséges és aki minden lépésünket figyeli. Azt hiszem, az én őrangyalom testet öltött. Méghozzá Dave személyében. Talán apu küldte őt. Hálás voltam neki ezért. Rettentően hálás.
Megrebegtettem a szempilláimat, jelezve, hogy hallom Davidet, mire egy megkönnyebbült sóhajt hallottam.
-Hogy érzed magad? - kérdezte. Nem válaszoltam,csak megszorítottam a kezét, ami rengeteg erőfeszítésembe került. Fáradt voltam. Elfáradtam és azt kívántam, bárcsak apu mellett lehetnék. Akkor elnyomott az álom.
Amikor újra kinyitottam a szemeimet,ismeretlen helyen ébredtem. A falak zöldek voltak. Egy idegesítő pittyegés visszhangzott a teremben. Már kezdett valami derengeni a hellyel kapcsolatban. Lassan oldalra fordítottam a fejem, amerről a hangot hallottam és egy hatalmas kő esett le a szívemről. Jimmy beszélgetett egy fehér ruhás, hosszú hajú orvossal(?).
Nem igazán volt tiszta, hogy pontosan mit is keresek ott és hogy Jimmy hogy került oda. Ezeken gondolkodtam, amikor észrevettem, hogy ő engem néz elég közelről.
-Szia Lala! - mosolygott és láttam a megkönnyebbülést az arcán.
-Szia Jimmy. Hogy vagy? - pislogtam rá.
-Én? Azt hittem meghalok, amikor Adam szólt, hogy kórházban vagy. Jöttem, ahogy csak tudtam. Na és te hogy érzed magad? - mosolygott, amivel teljesen megőrjített. Adam tudott róla, aminek nagyon nem örültem. Végre egy kicsit megnyílt, erre elbasztam az egészet.  És miért szólhatott Jimmynek?
-Hát tulajdonképpen egész jól. - mosolyodtam el halványan. Közben pedig olyan lehetetlen érzés kerítette hatalmába, amiben egyszerre játszott szerepet az öröm, jókedv, vidámság, szomorúság, bánat, fájdalom és csalódottság. Szerettem Jimmyt, de mégsem tudtam volna elképzelni vele az életemet. Ellenben Adammel. Tudom, hogy ez hülyén hangzik és hogy egy tipikus hülye picsának tűnök,amiért a bunkó után epekedek, de nem, nem vagyok az.
A törődésével, a gondoskodásával, amit felém mutatott az elmúlt éjszaka, felejthetetlen. Bár tudtam, hogy amint jobban leszek, visszaváltozik a régi önmagává, akit megismertem, de minden erőmmel azon leszek, hogy megnyíljon nekem. Tudni akartam a családjáról, a barátairól, a régi életéről, a gyerekkoráról. Jogom volt tudni ezek után.
-Akkor is ezt mondtad, amikor elindultál hozzám és nézd hol kötöttél ki. - fogta meg a kezemet és aggodalmas pillantásokat vetett rám.
-Jimmy, segíts kimenni a folyosóra. Kérlek! - néztem rá igéző tekintettel. Sóhajtott egyet, majd lassan felültetett az ágyban és felsegített arról. Lassan, csoszogva tettem meg az utat az ajtóig, Jimmy kinyitotta az ajtót, én pedig kitotyogtam a folyosóra. Dave amint meghallotta, hogy a kórterem ajtaja kinyílik, felénk kapta a fejét.
-Úristen Layla! - mozdult felém és ekkor a szívem a torkomban kezdett dobogni, a gyomom mákszemnyire zsugorodott. Nem értettem miért történik. Soha nem éreztem olyat csak amikor...
Nem! Nem történhet meg!
Dave közelebb lépett hozzám és megölelt.
-Jól vagyok Dave. Hol van Lauren? - néztem szét a folyosón és akkor megpillantottam a hosszú szőke haját. A kezében 2 dobozos kóla volt. Amikor meglátott, felém rohant és a nyakamba ugrott. Kis híján elestem, de örültem, hogy ott volt.
-Layla! - nézett csillogó szemekkel.
-Jól vagyok, igen. De beszélhetnénk? Négyszemközt! - húztam el a folyosó végéig. Ott viszont más is állt.

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyire későn írtam meg ezt a részt, de tudjátok a suli elveszi minden időmet. Na mindegy. Nincs mentség erre, de kérlek nézzétek el nekem. Igyekszek a következő résszel,ígérem!:)