-Ugyan már! Nálam senki nem volt jobb. - utánoztam és közben elnevettem magam.
-Bizony. - suttogta és akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jimmy talán egy hirtelen felindulásból következőleg megsimította az arcomat és megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, de úgy döntöttem, hogy viszonozom neki azt a kedves (?) gesztust.
Csak ott álltunk a színpad mellett. Egymás karjában, a fények villogtak, a hangfalakból egy lágy dallam tört ki. Megszűnt körülöttünk a világ, ahogyan testünk egymáshoz simult, és szívünk egy ütemre dobbant. Eltűnt minden; a múlt, a jelen és a jövő. Csak mi voltunk, ketten, mégis ... egyként.
Egészen addig tartott az a pillanat, amíg egy erős kéz meg nem ragadta a karomat és elrántott a sráctól.
-Mit csinálsz? - találtam magam szemben Adammel.
-Mi az, hogy mit csinálok? Mi közöd van neked hozzá? - rántottam ki a kezemet a szorításából.
-Igen is van közöm hozzá! - a szemei hatalmas dühöt tükröztek.
-Már miért lenne? - akadtam ki, amivel csak tovább bosszantottam.
-Azért, mert te igen is az én barátnőm leszel! - húzott közel magához, de én ellöktem.
Az egész báron síri csend ült. Mindenki döbbenten nézte a harcunkat, amiért kicsit zavarba jöttem.
-Nem leszek! Soha! Te törődj Laurennel. Ha sírni fog miattad, esküszöm, hogy kinyírlak! - vettem el a mellettem lévő asztalról egy korsó sört, és Adam arcába borítottam, aki döbbenten állt.
-Kisasszony! Ki fogja kifizetni a sörömet? - förmedt rám egy 40-es pasas.
-Ugyan! Majd a fiatal ember kifizetni magának! - böktem Adam felé. -Hol is tartottunk? - sétáltam vissza kecsesen Jimmyhez, aki szintén le volt döbbenve a reakciómon, de hamar elmosolyodott és újból megcsókolt.
-Mi volt ez? - kérdezte a csók befejeztével.
-Ugyan! Teljesen részeg, mellesleg egy idióta pöcs. - legyintettem.
-Értem. Kérsz valamit inni? - mosolygott.
-Nem, köszi. Inkább elmehetnénk sétálni. - bólintott, majd megfogta a kezemet és kimentünk a bárból.
Az egyik konténer felől szipogást hallottam, gondoltam megnézem. Nagy meglepetésemre a húgom ült ott összekuporodva.
-Mi a baj Lauren? - guggoltam le hozzá.
-Te vagy a bajom! Layla! Miért nem mondtad, hogy tetszik neked? - nézett rám könnyes szemekkel.
-Nem Lauren. Félreérted. Nekem nem tetszik Adam. Sőt, egyenesen undorodom tőle. Csak részeg, de egészen biztos, hogy szeret téged. - fogtam meg a kezét.
-Azt mondod, hogy engem szeret? - kerekedtek ki a szemei.
- Biztos vagyok benne. - mosolyodtam rá, mire ő felpattant és megölelt.
-Köszönöm Layla! - rohant vissza ez épületbe.
Jimmy értetlenül állt, de csak legyintettem neki, hogy nem fontos.
-Mit szólnál hozzá, ha elmennénk hozzám? - nézett rám az alkoholtól kissé kótyagos tekintettel.
-Felőlem rendben. - karoltam belé és útközben elmeséltem neki Adam értelmetlen viselkedését. Őszintén szólva még akkor sem értettem a flegmaság okát, de nem is érdekelt különösebben.
-Megérkeztünk. - mosolygott, majd a kapuhoz lépett, hogy kinyissa azt. Addig én az eget kémleltem. A csillagok beragyogták az eget. Olyanok voltak, mint rengeteg szentjánosbogár, akik valamiért az égen maradtak.
Halk szitkozódásra lettem figyelmes, mire Jimmyre fordítottam a tekintetemet, aki még mindig a kulcs bedugásával szenvedett. Hiába, az alkohol nagy úr.
Odaléptem hozzá, majd átvettem tőle a ház kinyitását. Előreengedtem, nehogy összetörje magát valahol mögöttem. Bukdácsolva kutatott a falon a villanykapcsoló után. Hirtelen hatalmas fény borította be a házat, aminek hatására nyögtem egyet és a kezemet a szemem elé tettem. Amikor már úgy gondoltam, hogy megszoktam a jelenséget, elvettem onnan a "takarót", de Jimmyt sehol nem láttam, így beljebb mentem, hátha meglátom, de hiába. Egyszer csak két kéz a derekam köré fonódott, majd egy magasabb, nagyobb test az enyémhez préselődött, mire felugrottam és kirántottam magam az ölelésből.
-Na mi az? - nézett rám Jimmy ártatlanul, ezért akaratlanul is nevetnem kellett.
-Gyakran csinálod ezt? - bújtam hozzá. Karjaival erősen átölelt, amitől biztonságban éreztem magam.
-Az ijesztgetést? Nem, nem sűrűn.
-Nem arról beszélek. Gyakran vannak nálad lányok? - komorodtam el és a szemébe próbáltam nézni, de ő elfordította a fejét rólam.
-Nem. Hogy őszinte legyek, te vagy nálam az első lány. - motyogta.
-De a bárban annyi lány rajong érted. Bármelyiküket megkaphatnád. - ráztam a fejem értetlenül.
-Ugyan már Layla! Nem tervezek AIDS-es lenni. Mellesleg egyik lány sem váltott ki belőlem olyan heves reakciókat, mint te. Te különleges vagy. Meg persze ők csak a zenészt látják bennem és nem az embert. - húzott magához mosolyogva. Teljesen egymáshoz voltunk simulva.
-Komolyan mondod? - suttogtam az ajkára.
-Igen. - mondta, majd ismét egymást faltuk.
Persze ez még közel sem jelentette azt, hogy mi ketten együtt járunk. Dehogyis! Talán egy kis idő múlva, de lehet, hogy akkor sem. Bár ez csak később fordult meg a fejemben. Akkor annak a pillanatnak éltem, ahogy csókol, ahogyan hozzám ér. Érintése égette a bőrömet. Gyengéden a kanapéra fektetett és fölém hajolt. A számról áttért a nyakam csókolgatására, de nem bántam. Talán hülyeséget csináltam, hiszen alig ismertem, de ráfoghatom, hogy "szakmai ártalom".
A dolog végül csődbe ment, mert bár mind a ketten akartuk, de a testünk tiltakozott. Szóval hagytuk az egészet a fenébe.
Helyette Jimmy berakott egy lemezt a lejátszóba és azt hallgattuk összebújva. Egészen addig, amikor egy lassú dal kezdődött. Rögtön felismertem. Az a hang nem keverhető össze senkiével.
-Felkérhetlek egy táncra? - lépett elém lovagiasan.
-Igen. - pirultam el és a kezemet a kezébe csúsztattam, közben ő hozzám simult és egyszerre mozogtunk. Olyan volt az a 6 perc, mint egy álom. Soha senki nem kért fel azelőtt táncolni.
Tánc közben közel hajolt hozzám és olyan puhán, olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy az egész testem libabőrös lett.
Körülbelül hajnali 4 óra körül úgy döntöttem, hogy elindulok haza.
-Elkísérlek. Ne mászkálj ilyenkor egyedül. - bújt bele a pulcsijába.
-Nem kell. Tudok magamra vigyázni. - mosolyogtam, de egy határozott tekintet letörölte az arcomról a vigyort. -Oké, gyere. - motyogtam, majd kiléptem az ajtón. A hazafelé vezető út csendben telt. Végig a cipőmet néztem, mintha valami rendkívüli lenne rajta.
Jimmy gondolt egyet és ujjait rákulcsolta a kezemre. Eleinte csak meglepődve néztem rá, de mivel a tekintete nem vetődött rám, így mentünk a már nem annyira hosszú távon.
A ház elé érve megláttam Adamet az erkélyen cigizni. Amikor észrevett minket, eldobta a csikket és árgus szemekkel figyelt.
-Hát akkor jó éjt. - mosolygott Jimmy, majd közelebb hajolt.
-Köszi, neked is. - mondtam aztán kicsit bátortalanul megöleltem.
Nem is tudom. Amikor megláttam Adamet elfogott egyfajta szorongás. Mintha rossz dolog lenne az ha egy másik srácot ölelek és csókolok. Pedig Adam igazán nem volt a barátom. Biztos voltam benne, hogy ő engem várt, és azt is sejtettem, hogy mondani akart valamit az estével kapcsolatban.
Jimmy meg akart csókolni, de valami okból kifolyólag elhúzódtam tőle akaratom ellenére. Ő egy gyilkos pillantást vetett az erkélyen ácsorgó Adamre, aki viszonozta neki ezt a "kedvességet".
Tanácstalanul néztem hol az egyik fiúra, hol a másikra, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve Jimmy nyakába ugrottam és megcsókoltam. Nem azért, mert szerelmes voltam belé vagy bármi. Jó, éreztem iránta egy erős vonzalmat, de az még nem volt nevezhető szerelemnek. Adam miatt csináltam. Hogy tudja azt, nem félek tőle bármit is tesz.
Jimmy magához szorított, majd amikor abbamaradt a csókunk elengedett, intettem neki és besétáltam a kapun.
A házba érve halkan levettem a cipőmet, hogy Lauran nehogy felébredjen. Éppen az erkélyre indultam, hogy megkérdezzem Adamet, mégis mit csinál ilyen későn is odakint, de ő megelőzött. Lejött hozzám és a sötétben figyelt. Mit ne mondjak, elég ijesztő volt.
-Ez mi volt? - kérdezte mély hangján, majd nekitámaszkodott a falnak.
-Ez? Jimmy. - vontam meg a vállamat és a konyhába mentem. Adam követett. Leült az asztalhoz és a könyökére támaszkodva figyelt.
Levettem egy poharat a szekrényből és vizet engedtem bele. A konyhapultnak támaszkodva ittam bele az italomba, majd Adamre néztem, aki pislogás nélkül pásztázta végig az egész testemet.
-Miért csinálod ezt? - kérdezte halkan. Kicsit elcsuklott a hangja, de nem foglalkoztam vele.
-Mit? - kérdeztem és a poharam alján lévő folyadékot tanulmányoztam.
-Ezt. Miért akarsz féltékennyé tenni? Tudom, hogy érzel irántam valamit. - mondta és bár nem láttam tudtam, hogy mosolyog.
-Mi van? Az egyetlen dolog amit irántad érzek, az a szánalom. Te foglalkozz a húgommal, mert ha még egy könnycseppet is ejt érted, kitekerem a nyakadat. Megértetted? - ittam ki a maradék vizet a pohárból és mérgesen lecsaptam azt az asztalra. Adam csak halkan kuncogott. Nem vette komolyan, amit mondtam neki. Nagy vétek.
- Legbelül tudom, hogy erős vágyat érzel irántam. Kívánsz engem. Minden értelemben. És ne is próbáld meg letagadni. - nyugodt volt és ez bosszantott a legjobban.
Azt a három srácot igyekszem kiverni a fejemből, de az egyikükkel lassúztam, smároltam és majdnem le is feküdtünk, a másik kettő pedig...nos náluk lakunk, mellesleg az egyikük a húgom barátja. Szóval ha ők nem lennének, még mindig abban a bárban táncoltunk volna. Így hálás voltam nekik.
-Dehogyis! - mondtam eléggé bizonytalanul, mire Adam felállt és közelebb jött hozzám. Egészen pontosan hozzám simult. Karjait a derekam köré fonta és a szemembe nézett. Ahogy a hold bevilágított az ablakon, Adam szemei tengerként csillogtak.
-Miért titkolod? Boldogok lehetnénk együtt.Gondolj bele. Csak te és én. Mindenki mást elfelejtenénk. - mondta, majd közelebb hajolt hozzám, a nyakamra tapasztotta ajkait, kezével pedig megmarkolta a fenekemet. A nyaka köré fontam a karomat és élveztem, amit csinál.
Nagyon jól tudtam, hogy nem jó dolog az, amit akkor tettünk, mert neki volt barátnője, méghozzá a húgom.
Látszólag őt ez nem zavarta, mert tovább tevékenykedett a nyakamnál. Harapdálta, szívogatta és tudtam, hogy miért csinálja. Tudatni akarta Jimmyvel, Laurennel, Davevel és velem, hogy az övé vagyok. Természetesen nem akartam, úgyhogy kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam a karjaiban.
-Adam kérlek engedj el. - suttogtam, de meg sem hallotta. Csak felemelt és szaladt fel a szobájába. Meglepetésemre Dave nem volt ott. Lefektetett az ágyra, lekapta magáról a pólóját, de én féltem. Tőle.
-Layla mi a baj? - váltott át az arcán csücsülő kaján vigyor aggodalommá.
- Nem érzem jól magam. - motyogtam. Tényleg nem voltam jól. Émelyegtem, szédültem, hasított a fejem és rázott a hideg. Ő a homlokomra tette a kezét és még mindig láttam az arcán az aggódás jeleit.
-Úristen! Tűz forró a homlokod. Gyere, gyorsan bújj be. Én addig hozok neked gyógyszert. - takart be és lerohant a lépcsőn. Hihetetlennek találtam, hogy pár perc alatt mennyire beteg tud lenni az ember. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy mitől.
Csak azt tudtam, hogy Adam ágyában fekszek betegen. Ő hamar visszaértés a kezembe nyomott egy gyógyszert és egy pohár vizet. Lenyeltem a bogyót és vizet ittam rá.
-Most pedig próbálj meg aludni. - mosolygott, majd elindult az ajtó felé.
-Várj! - szóltam utána erőtlenül. -Ne menj el. Maradj itt velem. - suttogtam, mire mosolyra húzódott a szája. Leült mellém és elkezdte simogatni a hajamat.
Nem tudom, miért akartam, hogy velem legyen. Talán azért, mert gondoskodott rólam. De talán azért, mert igaza van. Legbelül talán vonzódok hozzá, csak félek bevallani magamnak.
Féltem, hogy Lauren dühös lesz rám ezért és a végén elveszítem. Ő az egyetlen ember, aki mindig meghallgat, együtt sírtunk, nevettünk, sőt akivel még a veszekedést is élveztem. Szeretem a húgomat, még akkor is ha néha önfejű. Nem hagyhattam, hogy egy pasi elszakítson minket egymástól.
